Gyurcsány Ferenc láthatóan megelégelte, hogy az utóbbi hónapokban csak néhány százalékkal csökkent az MSZP népszerűsége, sőt bizonyos méréseknél még néha stagnálást, horribile dictu: emelkedést is ki lehetett mutatni. Ferenc beindította hát a gőzhengert. Nem akármit akar: az egész magyar baloldalt, pántlikával átkötve, salátaágyon szervírozva. Márpedig ezt csak akkor tudja megtenni, ha előtte padlóra küldi, sárba tapossa, maradék hitelét is semmivé porlasztja. Egy kivéreztetett, hitelét vesztett, tagság nélküli MSZP kell neki. Pontosabban leginkább csak a neve és a vagyona. Mert baloldali szavazó mindig is lesz az országban, így aki ma a baloldalt uralma alá hajtja, néhány év múlva az egész országot is megkaphatja talán. A ma áldozata tehát a holnap gyümölcséért hullik - gondolhatja. És minél nagyobbat bukik az önkormányzati választáson az MSZP, annál közelebb érezheti magát céljaihoz.

Szeptember 11-i beszéde csak a látható kezdet volt. Ferenc gyakorlatilag lemondása óta folyamatosan szervezi saját visszatérését. A 89-es elvekre és alkotmányra vonatkozó utalások világosan jelzik: a Fidesztől balra minden egyes fűszálra igényt tart. A "demokrácia megvédésének" leplével takarva nem más sunnyog be a hátsó kapu alatt, mint egy bukott politikus újból feltörő hatalmi ambíciója. Ebben pedig még az MSZP mostani kommunikációja is a kezére játszik, hiszen a tökéletes ötlettelenségből és programtalanságból sarjadzó negatív kampány fő üzenetei (hűen előadva például a Piroslapok blogon) egybecsengnek Gyurcsány üzenetével.

Az "új" párt (vagyis az újból Gyurcsány irányította MSZP) szellemi alapjait a Fapados Alapítvány és a Magyar Demokratikus Charta jelentené. A Fapadosok adnák az úgynevezett szellemi holdudvart és háttérországot, a Charta pedig a társadalmi bázist. Ebből kiindulva kijelenthetjük, hogy az "új" MSZP társadalmi bázisa és politikai irányvonala jelentősen különbözne az MSZP mai szavazótáborától és a hagyományos értelemben vett baloldali politikától (nem mintha a jelenlegi MSZP politikája nagyon baloldali lenne, de közeledés helyett további távolodásra lehet számítani). A hagyományos baloldal és a népi baloldal teljes kiszorítása mellett a szociálliberálisok és a neoliberálisok alkotnák csupán a tábort, vagyis a mai MSZP liberális szárnyát kötné egy csokorba az SZDSZ maradékával. Ezek érdekében egyébként alapíthatna épp egy teljesen új pártot is, csakhogy a terv véghezviteléhez Ferencnek szüksége van a Táncsics Alapítvány százmillióira is, ami ugyebár az MSZP alapítványa, nem pediglen Ferencé. És azért azt mégsem várhatja tőle senki, hogy törvényesen és tisztességesen megkeresett milliárdjait ölje bele saját karrierjébe. Ferenc ezért nyilvánvalóan nem pártszakadást és nem új pártot akar, hanem a jelenlegit.

Mi történik most?

A Magyar Demokratikus Charta - a polgári körök mintájára, és az MSZP-t megelőzve - Charta-klubok gründolásába kezdett. Budapest minden kerületében és minden megyében létre kívánnak hozni ilyen klubokat, ezzel próbálva "összefogni a szabadság magyarországi híveit, s ennek alapján szembeszegülni a terjedő gyűlölettel, melynek célpontja leginkább a magyar nép szabadsága, kiváltképp pedig az elesettek, kisebbségekhez tartozók méltósága" (idézet a gründoló levélből). Sok emberük nincs (Ferenc környékén nagyjából ugyanaz a 10-15 arc látható évek óta, meg az a pár száz elvakult rajongó, akikre ilyet bízni nyilvánvalóan nem lehet), így klubvezetőket is keresnének a hálózathoz, melynek tagságát alapvetően a Magyar Demokratikus Charta aláíróinak adatbázisából kívánják első körben feltölteni.

Közben elindult az MSZP két gyurcsányista platformjának fű alatti egyesítése is. A Társulás a Szociáldemokrata Értékekért és a 2007-ben alakult Magyar Progresszív Társaság Platform egyesítése után az új MSZP-platform vezetését maga Ferenc vállalná be áldozatosan. Ezzel meglenne tehát nemcsak a holdudvara (Fapados környéki úgynevezett liberális értelmiség), hanem az MSZP-n belüli hatalmi centruma (az új platform) és külső támogatói bázisa is (Charta). És ha mindez nem volna elég, zajlik a párton belüli meghatározó emberkék puhítása is: a folyosói hírek szerint Ferenc a Mozgó Világ szerkesztőségében személyesen fogadja és próbálja "jobb belátásra bírni" az ingadozókat.

Eközben Mesterházy pártelnök láthatóan olyan gyenge mint a harmat, nincs az MSZP-n belül bázisa, az "erős emberek" nem igazán támogatják. Ha cseppnyi ereje volna, valószínűleg már rég kiverte volna Gyurcsány kezéből a Táncsics Alapítványt, mert az Gyurcsány kezében bizony nem játékpuska, hanem valódi, és a célkeresztben egyre tisztábban kivehető Attila feje. És ha nem kapja össze magát záros határidőn belül (hisz Ferenc már akár október 23-án előbújhat az árnyékból, ebben egyetértünk Török Gábor elemzésével, melyet a Mandiner is idéz), hamar megremeghet Ferenc keze a ravaszon, s ahogy Medgyessyt sem kímélte, úgy az első adandó alkalommal Attila is a Gyurcsány-karrier áldozatává válhat. Mert ahogy szó nélkül Medgyessyt is veszni hagyták, úgy Attila sem számíthat a "nagyágyúk" féltő támogatására egy ilyen harcban.

Mi, mucsaiak

Ha tehát a jelenlegi pártvezetés nem embereli meg magát, igen könnyen előfordulhat, hogy a magyar baloldal ismét egy gátlástalan gazember fogságába kerül. Mert Ferenc nem osztozkodik: neki minden kell. Ezt olvassuk ki minden egyes megszólalásából, és erre utal Vitányi Iván is, amikor a Népszabadság hasábjain gyakorlatilag lemucsaiz mindenkit, aki nem ért velük egyet. Kétségeink ne legyenek: Ferenc és holdudvara valóban azt hiszi, hogy ők Magyarországon a haladás kizárólagos letéteményesei. Ha nem vagy velük, mucsai vagy és nincs helyed a környékükön sem. Világos beszéd.

Egy-két apróságra azonban felhívnánk e tisztelt kompánia figyelmét. Az első, hogy hiába kívánják megtartani a nevet (esetleg egy Kapolyiéknak juttatott biznisz fejében szociáldemokratára keresztelni), amit ők akarnak, az nem baloldali párt. Az egy liberális párt. Mert ahol egy akolba gyűlik össze szociálliberális, neoliberális és nemzeti liberális, az baloldalinak, szociáldemokratának még nagy jóindulattal sem nevezhető. Az egy liberális párt és punktum. Hiába van tehát úgy 30%-nyi szocialista szavazó az országban, ők nem fogják voksukat egy liberális pártra vesztegetni. Ők arra fogják adni a voksukat, aki a munkáltatók és a munkavállalók állandó küzdelmében ez utóbbiak pártjára áll. Aki a becsülettel végzett munkát és annak elismerését teszi politikája középpontjába, és nem próbálja meg baloldaliságnak hívni sem a neoliberalizmust, sem az inaktívak közé különösebb koncepció nélkül beszórt milliárdokat. Aki nem állandó forradalmat hirdet (mégha reformnak vagy progressziónak hívja is), hanem rendbe teszi azokat a dolgokat, amik most a fejük tetején állnak, nem kis részben pont Gyurcsány Ferenc kormányzásának köszönhetően.

A második, hogy - amennyiben meg tudják kaparintani az MSZP-t - nyilvánvalóan számítanak tömeges kilépésre. Mert az utolsó jóérzésű baloldaliakat még az a remény tartja az MSZP környékén, hogy talán valamikor lehet még egy tisztességes baloldala ennek az országnak. Ők egy liberális hátraarc nyomán feltehetően maguktól is elmennek. Ha ez a cél, akkor ez a cél. De akkor lesz egy másik baloldali pártja az országnak. Egy olyan, amelyikben megfér a népi baloldali, a keresztényszociális gondolat éppúgy, mint a globalizációkritikus, hagyományos szocdem értékek. És akkor Gyurcsányék hosszú távon nem a 30%-nyi "mucsai" baloldali szavazó, hanem a 4-5%-nyi liberális szavazó kegyeiért szállnak majd versenybe.

Egyetértünk tehát Gyurcsánnyal abban, hogy az MSZP-ben rendszerváltásra van szükség. Csakhogy Gyurcsány épp annak a rendszernek a jelképe, amit le kell végre váltani. Ezt kellene végre megérteni.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.